Szeretet morzsák 1.

Szeretet morzsák 1.

Január közepe óta a Szent Kristóf Házban dolgozom kedden és csütörtökön. Kb. 45 fiatal jár a nappali ellátóba. A kollégám visz el autóval, útközben felvesszük Loncit, az egyik fiatalt, aki nagyon udvarias, szeret másoknak segíteni, karon fogva kísér, kinyitja előttem az ajtót és mindig viszi helyettem a ridikült. Egyik alkalommal nagyon fáradtan mentem dolgozni, amikor elvette a táskám, mondtam neki, persze viccből: “Lonci, engem is bevihetnél!” Erre azt válaszolta, hogy: “Nem baj, hogyha csak a ridikült?” És én jólesően nevettem, elpárolgott minden fáradtságom.

A ház előterében, Roli üdvözöl és elmondja, hogy az én tiszteletemre, vett ismét öltönyt és nyakkendőt. A néhai Alba Volános nyakkendő a kedvence! Továbbmenve a folyosón, Terkával találkozom, aki már-már könyörög, hadd fotózzon le, mert szerinte olyan szép és gyönyörű vagyok. “Lehet, hogy hamarosan meghalok, legalább úgy lesz egy fotóm rólad emlékbe!”- mondja. Tudom, hogy ennek a mondatnak nem az értelmét kell figyelni, hanem a szeretetet, ami belőle sugárzik. Terka, egyik alkalommal megkérdezte, hány éves vagyok. “40 leszek.”- válaszoltam. “Én 42 vagyok, de azért tegezhetsz!” – felelte. És szívből kacagtam.

Olíviával, ebédnél találkozom, aki elnevezett Andi babának, mert szerinte olyan babás az arcom és érzi, hogy én jó vagyok és mindenkit egyformán szeretek. Balázs megkérdezte tőlem: “Hogy vagy?” – “Köszönöm, jól!” – mondtam. “Ennél bővebben szeretném hallani, mert azt látom, hogy jól vagy!” – mondta. Vagyis ő tényleg kíváncsi rám!

István, kb. két méter magas, én pedig ugye alacsony. Néha odajön hozzám, “derékba törve” mondja: “Andi, szeretném kikérni a véleményedet!” János kezét nyújtja, és úgy mondja: “Áldás, békesség!” Ők csak mások, úgy, mint bárki, más! A munkatársaim úgy fogadnak: “Szia, Andi, de jó, hogy ma itt vagy!” Nos, már érezni lehet a szeretetet?

Székesfehérvár, 2016. április 19.