Az írásról

Az írásról…
Páran kérdezték, hogyan írok, milyen érzés, kéziratban is megvan-e. Mondtak már témákat is, miről írjak, de nincs rendelés, csak arról tudok írni, ami bennem van, csak az tud kijönni a tollam végén.
Nekem az íráshoz téma, ihlet, azaz feszültség, „nemalvás”, így egyben és még a csend kell. Talán a csend számomra a legfontosabb. Közben egyszer csak elöntenek érzések, ízek, hangok, illatok, gondolatok.
Az írásban sok minden benne van, talán felsorolni sem lehet!
Számomra, az írásban benne van tavasszal az anyaföldből fényre kibújó, apró csíra is, vele az élet tör egyre felfelé, egyre hatalmasra. Benne vannak a virágok és azok bársonyos, színpompás szirmai. Benne vannak az öreg platánok és a zöld levelek.
Benne van a nyári nap, amikor ebéd után belefeledkezik a napsütésbe. Úgy érzik, megáll az idő, hacsak, egy pillanatra is. Benne van a nyári égbolt, mindegy az, hogy nappal az, vagy éjszaka. A kék égen úszó felhők, a csillagos éjjelek, s a tücsökmuzsika. Benne van sok gyümölcs íze, színe, zamata.
S, hogy reggelente messze hallik a vonat zaja.
Benne van az őszi zápor, zivatar, s a köd is. A csendben hullik le a rövid életét leélt falevél is, egyedül hull a többi közé, színt víve az elmúlásba is.
Benne van a folyó hátán feszülő jég is, a nagy csendben egyszer csak megremeg, csikorog egy kicsit, amint feszíti önmagát a megfagyott, roppant víztömeg. Sőt benne vannak az orromra hullott, csillogó hópelyhek is.
Benne van a kín, s az öröm is, hiszen fűszer is kell az íráshoz, de csak csipetnyivel, só és bors az életből.
Benne van mindaz, ami volt is. Az írásban reszketve, fázva, dideregve benne van a mostban, a múló pillanat is.
S benne vannak maguk a betűk, pedig igazából soha nem tudtam, olyan nagyon szépen írni. A betű, amely pontos, vesszős, egyenes, kacskaringó, gömbölyű. A szó, amely elönt, hömpölyög, árad, igaz. Benne egy hang, a hangom is.
Csak őszintén bírok élni, így írni is! Fontos, hogy az írás legyen tiszta, való, szép!
Benne van egy kedves baráti ölelés is.
Bizony benne vagy te is, olvasó. Most, ahogy olvasod, együtt vagyunk. Itt vagy nemcsak mellettem, velem. Együtt írjuk a sorokat, együtt gombolyítjuk a mese fonalát. Mert Te, én vagy. Én, te vagyok. Mi, én vagyunk. Mi mindannyian Isten egy-egy darabjai vagyunk!
Szabadbattyán, 2017. február 4.