Szeretet morzsák 4.

Szeretet morzsák 4.
Már rég jelentkeztem, pedig legutóbbi írásom óta is rengeteg szeretetet kaptam! Igaz sokszor gondoltam, hogy megragadom képzeletbeli tollam, most viszont meg is teszem. Én, ezeket a sorokat mindig szeretetből írom! Kérem szépen, mindenki vegye úgy, ahogy adom!
Szóval, sok víz lefolyott a patakokon, közben a csodás pipacsos, napraforgós réteket, őszi faleveles képeket felváltották a déli sarkról érkezett pingvinek, piros orrú Rudi rénszarvas és közeli rokonai, valamint tortacsipkéből készült, Csendes éjt éneklő angyalok, még hópelyhek is hullanak az ablakokon. Közben a Mikulás is járt a Házban, mindenkit megajándékozott, senkinek nem hozott virgácsot.
Még az ősz derekán, ha jól láttam egy manó is a Kristóf Házba költözött, talán csak télire, de lehet, hogy átutazóban. Amolyan zöldkabátos, piros nadrágos, feketekalapos, facipős manó, a jobb fajtából, aki időnként huncutságában szeret elrejteni dolgokat, egy-egy radírt, vonalzót, ceruzát, még a karácsonyi ünnepség közben is, akkor épp a notebook táskáját, de főként a tollak a kedvencei, viszont mondtam, hogy a jobbak közé tartozik, így a rejtett dolgok mindig előkerülnek, csak mindig máshol, mint vártuk. Néha látom megbújva egy-egy terem sarkában vagy a polcok mögött. Úgy gondolom, most aztán kedvére mulathat, hiszen minden fiatal és gondozó kicsit hosszabb időre hazatért, hogy szűkebb-tágabb családjával ünnepelje a Karácsonyt. Még az őszön történt az is, hogy a “Kristófházi keresztségben” a Babszem Panni, az Andi Baba Bogyó és a Törpilla neveket kaptam néhány fiataltól, bárhogy is nevezzenek, mind-mind mérhetetlen szeretetről szól, amiben, bevallom oly jó megmártózni.
A hidegebb napok beálltával, gondos kezek kiválogatták a levendula virágok szirmait és a szép, mintás vászonból, csipkével díszített zsákocskák is elnyerték tartalmukat, hogy majd ajándékul legyenek sok kedves ember számára. Az ünnepek felé közeledve, jó előre szorgos méhek módjára készültek a hímzett könyvjelzők, angyalkás, csipkés képeslapok, ötletes asztali díszek, ajtóvárók, mécses tartók kockacukorból, falevéllel, fonallal bevont üvegcsék, finom, marcipán karácsonyfadíszek, szívek, csillagok, csengettyűk, angyalok. Az egész Házat belengte az ünnepvárás hangulata, íze, illata. Meg kell említeni még, a főként csuhéból és nádból készült Betlehemet is, amely rangos díjat nyert egy kiállításon.
Az elmúlt két hétben, több közös karácsonyi ünnepségen vettek részt a fiatalok. Többek között hivatalok, intézmények is meghívták őket közös ünneplésre, így többször módjuk volt a munkatársaim által gondosan összeállított és betanított, szebbnél-szebb énekeket, verseket előadni. A Kristófházi Karácsony reggelén belépve az előtérbe az ünnepre való izgatott készülődés érzése fogadott.
Ebédhez közeledve találkoztam, általam harmadikként megismert Jánossal, akivel aznap valahogy összeöltöztünk, mindketten bordó- szürke-fehér pulóvert viseltünk, ezen jót nevettünk, ráadásul az is kiderült, hogy egy napon születtünk, csak ő picivel fiatalabb.
Az ünnep délelőttjén a Jézuska segédjét alakítottam, mindenki markába egy-egy szaloncukrot nyomtam, “Boldog Karácsony!” kívánás kíséretében, s mivel elég nagy a ház és tele volt örömteli nyüzsgéssel, izgatott várakozással, sok mosolygós arccal, volt, akinek kétszer is akartam adni cukrot, de ők becsületesen bevallották, hogy már kaptak. “Köszönöm, már kaptam, másnak is jusson!”- mondta aztán Attila a nap folyamán többször is egy mosoly kíséretében. Ugye, milyen érdekes! A “szürke hétköznapokban” páran tanulhatnának a fiataloktól!

A Kristófházi manó mellett meg kell említenem még a három angyalt is, akik éjszakánként vigyázzák a Ház csendjét, békéjét, nappal pedig a csodás alkotásokat szórják be csillámporral. Ők hárman: a Hit, a Remény és a Szeretet, a kezdetektől ott vannak velünk és ott is maradnak. Ők fakasztanak mosolyra bennünket, miattuk buggyan ki jóízű nevetésünk, ők segítenek kifejezni szeretetünket egymás felé, ők táplálják bizalmunkat, ők hintik be a szeretet gyógyító porával a nyáron gyűjtött hársfavirágot, a gyöngyökkel díszített fenyőtobozokat, a havas fenyőfát lefestő képeket és minden alkotást, ami a fiatalok és a munkatársaim keze nyomát dicséri, de ők simítják el a néha előforduló nézeteltéréseket is.
Most is hallom, amint elsőként megismert János őszinte átéléssel szavalja kedvenc karácsonyi versemet: “Harang csendül, ének zendül, messze zsong a hálaének…”
Igen, én is hálás lehetek! Köszönöm! A különleges képességű fiataloknak köszönhetően újra hiszek a csodában, a csoda, maga a szeretet! Köszönöm, hogy ha csak két napra is, de a Kristófházi közösség része lehetek. Köszönöm, hogy olyan embereket ismerhettem meg a fiatalokban és a munkatársaimban, akik mosolyt csalnak az arcomra, őszintén adnak szeretetet és viszont fogadják, amit adok. Köszönöm a sok, kedves kézfogást, simogatást, vállon veregetést, bíztatást, dicsérő szót! Köszönöm, hogy adhatok, mindazt, amit kaptam és kapok! Annak a rejtő manónak, pedig januárban utánajárok!
Boldog Karácsonyt!
Szabadbattyán, 2016. december 23.