Szeretet morzsák 9.

Szeretet morzsák 9.

A mi házi manónk alighanem visszatért, ezt abból gondolom, hogy egyszer csak munkatársam felszólalására lettem figyelmes, aki azt mondta, hogy „Már megint eltűntek a ceruzák, már megint nincs itt egy sem!” No, ’iszen, most majd megint rejteget, azt nem győzzük keresni a tárgyakat! Egyébként gondolhattam volna, túl nagy volt a csend, talán lecserélte a facipőt valami tornacsukára. A korábban kapott radírt, én érintetlenül hagytam az asztalon, s a múlt héten már az sem volt a csomagolásában. 
Mi a manó, gondoltam, és tessék! Hát, nem?!
Lonci egy napot kihagyott, furcsa is volt, hogy az én vállam húzza a ridikül úton az irodáig, persze megbirkóztam vele, csak a jóhoz szokás kérdését firtatom.
A dekoráció megváltozott, a Valentini szívecskéket elrakták jövőre, helyettük a gólyás képek léptek életbe, ott keresik a békákat az ajtófélfán. A zeneteremben százával ülnek a fecskék és egyéb madárkák az ablakokon madzagból képezett villanydrótokon, s kedvenc harkályomon át is besüt a nap délután. Az ajtókon sárga virágos mezők, és bégető báránykák legelésznek a friss zöld fűből. A plafon alatt ismét galambok repülnek, virágos ágakat hordozva csőrükben. Képzeld el, hogy még különleges kaspók is készültek betonból és kihasznált törölközőből! Na, olyan csudát még nem is láthattál! Még a zöld növényke is szebben virít benne!
Jó pár fiatal szokása már, hogy „Szeretlek Andikám!” és közben átölel. Nemrég olvastam az ölelés élettani hatásairól egy cikket, melyben többek között részletezték, mire is jó egy ölelés. Emeli a vérnyomást, tágítja az ereket, így segíti a káros lerakódások kiürülését, kellemes érzetet ad, ezzel növeli a betegségeknek ellenálló képességet. Mennyi mindenre jó, és milyen szabadon lehet használni?!
István is szeretetből kicsit „összeroppantott”, és örömmel kérdezte, hogy „Ugye, azért nem vagyok nehéz?” – „Á, dehogy, csak nagyon szoros!”
Valószínű, hogy az Álomkincstár is szeretetéhségből jött el a Kristófba egy ellenőrzés erejéig, így Húsvét előtt. Mivel mindent rendben talált, így gyorsan haza is ment.
Úgy találom, hogy második Balázs, az ebéd ellenes tüntetésen nagyon szívesen részt venne. Egyértelmű, hogy ő vinné a zászlót. Elmondása szerint csak a reggelit és a vacsorát szereti. Nem igazán kedveli a levest, inkább csak a levét eszi meg. Mondtam neki, biztosan azért nem akarja megenni a répát, mert nem akar fütyülni. Valaki igazán megszánhatná egy kis lekváros, darás tésztával, mindig azt emlegeti. A finomfőzelék előtt és közben is többször megkérdezte, hogy szeretem-e a tejbedarát és mivel eszem? Bocsánat, kicsit megzsaroltam! Azt mondtam, ha megeszi a főzeléket, elmondom a tejbedarám. Evés közben meg-megszólalt és én mindig figyelmeztettem, hogy „Ott ugrándoznak a répák a tányérodon és csak azt kiabálják, hogy Balázs egyél meg!” Amikor végérvényesen végzett a főzelékkel, akkor elárultam, hogy a dara felét kakaóval hintem be, a másik felére meggylekvárt pötyögtetek. Ez így volt igazságos, ha már legyőzte a répákat. Persze, nem is csoda, hiszen Nikivel bőszen bíztattuk a nyerésre! Én Olívia mellett ültem és ráadásul a „kumpit huccsal” ettem, így minden rendben volt. A már megszokott kérdés is elhangzott, csak más szavakkal! Naná, hogy szóvá tettem!
Aztán szabadságos Zolcsit is felköszöntöttük a 47.-en! Isten éltesse! Laci, mintha azt mondta volna neki, hogy már alig van szabija, pedig még igen csak év eleje van!
Rolcsi valamit nagyon dolgozott és jobb keze kisujjáról le kellett műteni a körmét. Én már csak az ötször akkora géz bumszlit láttam az ujjacskája helyén. Kérdeztem, hogy mi történt, fáj-e? Ő elmesélte, hogy s mint esett a dolog, s közben a bumszlival ötször-hatszor megpöckölte az orrom, szélesen mosolyogva. „Akkor már biztosan jól van az a kisujj!” – állapítottam meg és én is mosolyogtam.
Attila érdeklődött, kérek-e kávét, s mivel nem kértem, kicsit szomorúan a vízzel próbálkozott, s már indultam is a kék, macskás bögrémért, hogy azt viszont már kérjek, ezzel ismét öröm töltötte el kávés, hős, lovagom. Ja, és egyébként csak nekem árulta el, hogy a lányok közül ki tetszik neki a legjobban. Szeretnéd tudni? Na, persze! He-he! Tiktok!
Aztán megdicsértem a kék, csíkos pulcsiját, mondta, hogy anyukája vette neki, ráadásul kettőt is kapott. Én, pedig megkértem, szóljon anyukájának, én is kérek csíkos pulóvert. Azt mondta, hogy megkérdezi. Hú, de kíváncsi vagyok a válaszra! Na, nem akarom kifosztani csíkos pulóverből, de huncut vagyok és ezt ő is tudja!
Jelentem, Manó a héten minden nap hozta magával a lábait, legalábbis kérdésemre ezt válaszolta, miközben boldogan rakosgatta a csodaszép gyöngyökből készült karkötőket az ágasokra, egyet így, egyet úgy.
Zsolti már régóta szeretne interjút készíteni velem, megbeszéltünk egy csütörtöki időpontot. Kicsit izgulok! Profi riporter, még mikrofonja és magnója is van!
Egyik munkatársammal zenét vágtunk a tavaly nyári, tábori képek alá, egész jól sikerült a vidió. Közben a másik asztalnál ment a délutáni kártyaparti, szólóztak. Egyszerre többen is beszéltek és kicsit hangosan, én meg odaléptem és azt mondtam „Pszt! Kérem szépen, nem tud tojni a sarokban a pók!” Persze, mosolyogva mondtam, és a többiek is nevettek. Olívia még hozzátette, hogy „Ezt megjegyzem magamnak!”. „Jegyezd!”, és én is nevettem.
Első János, amikor megérkezett az „Áldás, békesség!” után, elmesélte nekem pár mondatban, hogy Jézus mit is beszélgetett a két latorral. „Még ma velem leszel a paradicsomban!” – fejezte be János a mondandóját. – és én megköszöntem. Csak halkan jegyzem meg és kérlek te is halkan olvasd a következő mondatot! Pár pap tanulhatna tőle prédikálni, meg hinni!
Dalolás, zenélés helyett, most keresztút volt stációkkal, méltó megemlékezés Jézus kereszthaláláról.
Nem hiszem, hogy nincs Fehérváron egy táblakészítő!
És még egy különleges, rejtő manó csapdára is szükség lenne!

Szabadbattyán, 2017. április 16.