Szeretet morzsák 13.

Szeretet morzsák 13.
Munka morzsa
Már, már azon gondolkodtam az előző után a 12+1-es következik, pedig nem is vagyok babonás! Csak úgy! Most mégis a 13-as mellett döntöttem, mivel ez a rész bizony a nagybetűs Munkáról szól, ami meg is érdemli ezt a számot és egyébként is had legyen folyamatos.
Miért is dolgozunk? Azért, hogy az épp karcsú vagy akár gömbölyded én-valónkat eltartsuk, legyen enni-, innivalónk, fedél a fejünk felett, ki tudjuk fizetni a számlákat és akár pihenni is tudjunk vagy épp azért, hogy segíthessünk másokon.
Most valld be, hogy Te az álom munkát végzed, az álom munkahelyeden! Nem? Miért? Belegondoltál már abba, hogy lehet, hogy másoknak csak álom? Kedvenc fiataljaimnak csak volt! Az egyik könyvtárról, a másik múzeumról, a harmadik fociedzésről /Azon a szép zöld gyepen!/, a negyedik és az ötödik autók eladásáról, a következő „Kertész leszek!”- mondta és így tovább, volt, aki vonatokról álmodott.
S voltak, akik komolyan vették ezeket az álmokat, pár munkáltató örömmel jelentkezett a karitász által meghirdetett programra, hogy egy napra szívesen fogadnak egy-egy fiatalt, hogy kipróbálhassák magukat a gyakorlatban.
Az álom munkák egy bűvös kedden zajlottak, az élménybeszámoló szerdán és csütörtökön volt, így a szerdairól le is maradtam!
Mindegyik fiatal csillogó szemmel újságolta az álom munkáját.
Lonci már reggel az autóban boldogan ecsetelte, hogy „Ma én leszek a vallási műsorok szerkesztőségének vezető riportere!”
„Neked munka, nekem álom!”- boldogan mondta a mikrofonba az interjú végén, amit ő készített és természetesen azt is hozzátette, hogy „Nagy Lóránt voltam!” Holmi táskákról most szó sem esett!
Gábor: a fehérvári parkban kertészkedett, géppel leveleket fújt, traktoros fűnyíróba ülhetett és virágágyásokat kapált, gazolt, pedig oly tüzesen sütött a nyári nap sugára. „Nagyon meg voltak velem elégedve, megdicsértek, hogy ügyesen fogtam a kezembe a kapát.” Gábor, annyira beletanult a kertészkedésbe, hogy a városi pályázaton nyert egynyáriak elültetésében is szorgalmasan segédkezett. A Kristóf házi kiskertben most már nemcsak liliomok és barackszín rózsák bontják tarka kelyheiket, mintha felsőbbségi érzésük lenne, hanem begóniák, petóniák és muskátlik is pompáznak vetélkedve az előbbiekkel. Mindig az a virág szép, amelyiket nézed!
Laczkó, is mosolyogva mesélte, hogy „Képzeld, Andi! Felvettek a könyvtárba egy napra és szerkeszthettem egy táblázatot, dialistákat csináltam, így mostantól azok is kölcsönözhetők. Sőt még könyveket is adhattam ki azoknak, akik kölcsönözni akartak.”
Zsolti, örömmel mutatta nekem a díszoklevelet, a cégéres pólót és a szelepet, amit díszdobozban kapott és még a neve is bele volt gravírozva, s melyet a Magyar Álomvasútaktól kapott. Mindent megnézett, amit csak lehetett, mozdonyra fel és le, jól el is fáradt, mire letöltötte a munkaidejét.
Tibi: „Andi, el se tudod képzelni hol voltam! Edzést tartottam a Vidi utánpótlás csapatának Sowunmi-val! Jaj, olyan jó volt, hogy nagyon jó volt! Először is kaptam egy edzős pólót, amit aztán kértem a barátomnak, Zolinak is, hogy neki is legyen. Aztán Sowunmi megmondta a fiúknak, hogy most azt kell csinálniuk az edzésen, amit én mondok. Az volt, amit én mondtam. Keményen megdolgoztattam a fiúkat a gyepen, labdavezetést, passzolgatást és a végén még tudod, mit csináltattam velük, még fekvőtámaszt is, de azt én is csináltam ám!”
Attila: „Előtte éjjel nem tudtam ám aludni, azóta meg tudod, mi van, azóta meg folyton autókkal álmodok. Először is, amikor István bácsi /”Ódor papa” – a fő szállító!/ elvitt porszívóztam az autót belülről, aztán lemostam és fényesítettem. Minden autóba beülhettem és volt ott egy motor is, még arra is ráülhettem. Volt ott egy piros busz is, lakóbusz, még szekrény is volt benne és még aludni is lehetne benne. Nagyon jól éreztem magamat! Nagyon meg voltak elégedve velem és azt mondták, bármikor visszamehetek, és még lehet, hogy pénzt is fogok kapni.”
„Megkérdezhetem, hogy te ezeket most miért írod le?”- szegezte nekem a kérdést Attila. – „Mert morzsákat írok!”. – „Milyen morzsákat?”- hangzott ismét egy kérdés. – „Szeretet morzsákat, amiket tőletek kapok heti kétszer!” – válaszoltam és azt hiszem túlságosan ragyogtak a szemeim, mert Ati csak annyit válaszolt, hogy: „Ja, értem, örülök neki!”
Niki és első János, egy múzeumba mentek egy napra. A réges-régi könyvekbe is betekinthettek, belelapozhattak. Részt vehettek a kiállítás rendezésében, a tárlatvezetésben, sőt még kézműves foglalkozást is tartottak iskolásoknak. Ők is nagyon élvezték a munkagyakorlatot. János boldogan nyilatkozott az operatőr kamerájába a múzeumi könyvek között.
István: A Lonci által készített interjúban elmondta, hogy nagyon hálás az autókereskedőnek, aki szívesen fogadta a gyakorlatra. Nekem is eldicsekedte, hogy minden autóba beülhetett, ami épp a szalonban volt és még próbaútra is elvihettek egy autót a karitászos önkéntes kísérőjével.
Zoli is nagy örömmel fogadott „Képzeld, Andi, megyek a Sára-tanyára, lóápolónak gyakorlatra, egy napra. Jó lesz majd, letakarítom majd a lovakat, és felsegítem a gyerekeket a ló hátára, azokat, akik szeretnének lovagolni.
Az álommunkáltatók kapták a korábban említett zsinóros üvegcsékben illatozó tavaly szárított hársteát, s a héten már el is kezdődött az idei virágok begyűjtése.
Amikor a folyosón észrevettem Ilust a pepita kalapos, szemüveges macskás pólójában, örömmel tudattam vele, hogy én is macskarajongó vagyok. Ezt meghallotta Mónika, aki gyorsan hozzátette, hogy „Ilusnak rengeteg macskás felsője van, és amikor reggel meglátom, mindig azt mondom neki, hogy: Sicc!” – mondta nevetve. Kedves Morzsafogyasztó! Gondolhatod, hogy én is csak kacagni tudtam!
Ágikával is találkoztam jöttömben-mentemben a folyosón, sárga- fehér-piros gyöngynyaklánca és karkötője volt, megcsodáltam a sárga, pálmafás pólóját is, erre azt válaszolta, hogy: „Na, de láttad volna kedden a papagájosat!” – „Legközelebb feltétlenül megnézem!” – ígértem.
Közben hallottam, hogy valakinek Olívia azt válaszolta, hogy „Tudod, tegnap azért nem jöttem, mert szabadnapos voltam!” – én pedig halkan kuncogtam.
Ebédnél harmadik Bazsi ismét tiltakozását fejezte ki. „Mi az a krinolin és mi van benne? – kérdezte vagy ötször is meg, természetesen széles mosollyal – az „Olyan, mint a szafaládé.” – válasz ellenére.
A Pünkösdi király- és királynőválasztás is lezajlott csütörtökön, az irodából hallottam, ahogy hosszas dalolások közepette megválasztották Krisztikét és Zolit, királyi párnak.
Szandra szülei is eljöttek elbúcsúzni, korábbi, születésnapi kívánságát teljesítve sajtos tallért és keksztekercset hoztak. Édesanyja megköszönte, hogy olyan jók voltunk mindnyájan a lányához. „Terád vár egy szép ország!”- énekeltük Szandinak. Folytak a könnyeim, balról Manócska, jobbról Olívia vígasztalt és kórusban mondták, hogy „Ne legyél szomorú!” – közben arcomat és vállamat cirógatták és néha egyik is, másik is átkarolt. Manó még azt is mondta, hogy „Van egy újságom is, és nagyon csinos vagy és mindketten szemüvegesek vagyunk!”
Most már biztos, hogy a Kristóf Ház levegőjében pozitív szeretetionok cikáznak, repülnek össze-vissza. Ezek a részecskék már a főbejárat küszöbén arcul csapnak és óhatatlanul beveszik magukat a lelkedbe, amit aztán jól átnéznek, s ahol egy piciny kis sebes rés tátong, oda gyógyírt cseppentenek, ami ha hiszed, ha nem egy szempillantás alatt hat, elbűvöl, elragad, patyolatra mos, rossz érzésnek írmagja sem marad.
Szeretnél ilyen morzsákat kapni? Csak egyszer gyere el a Kristófba, sosem felejted el!
A házi manó valószínű megsértődött, hogy leszóltam a zokniját, másik felajánlás nem érkezett!
Mi az a krinolin? Mi van benne? – Válaszokat, megfejtéseket „Szafaládé” jeligére kérem, 3. Balázsnak címezve, a Kristófba!
Szabadbattyán, 2017. 06.03.