Szeretet morzsák 14.

Szeretet morzsák 14.
Már megint megérkeztem! Morzsákra éhezve tartok a ház felé, amely egy erdei tanösvény bejáratánál terül el, csendesen, szerényen megbújva. A kerítés, új, vidám, rőtbarna léceket kapott, egy széles, öt keskeny, így sorakoznak egymás után. Csütörtökön, mintha a házi manót is láttam volna a tetején ugrálni, hipp és hopp, felhőtlen kacajjal váltotta a lábait a léceken, csak halkan koppant a facipő. Megjegyzem, fehér-piros csíkos hálósipkában volt, aminek kis csengő van a bojtja helyén, de már az sem zavarta, hogy felfedi a kilétét.
A kerítés mögül sejtelmesen pislant rád a szép, hímes homlokzat a csoda ígéretével kecsegtetve, ez nem mézesmadzag! A bejárattól balra egy vadszilvafa bólogat és örömmel rázza meg bordó levélruháját, ha fúj a szellő, így integet neked. A kétszárnyú, osztott üveges ajtó mellett jobbra egy idős házaspár már évek óta üdvözli az érkezőket. Régi ruhákba öltöztetve, két szalmabábú, név szerint Jenő és Sára ücsörög két kiszuperált széken, mint a régi öregek a kispadon, valamikor falun. Sára minduntalan fogja a majd negyvenéves, templomba-járós, mamkás, fekete ridikült. Vajon mit rejthet benne? Talán fehér zsebkendőt, fekete szegéllyel, rózsafűzért és a perselybe aprót? Jenő, trottyos, fekete csizmái mellett egyszer megjelent egy modern tornacipő, meg is kérdeztem: „Na, Jenőnek meg kinőtt a harmadik lába? Kedves, virágos ajtóváró fogad, s amikor belépsz, tarka pillangók repkednek a fejed felett.
Lonci, az utóbbi időben szabadságon van, így magad uram, ha ridikülhordozód nincs!
Már reggel izgatott sürgés, forgás fogadott, szó szerint a munka hősei levendula szüretre készültek valahol vidéken, egy körforgalom és pár kanyar után jobbra a harmadik virágos mezőn. Nem tudom, tudta-e, hogy a levendula szüret nagyon kemény munka, mivel többnyire szúrós bozótos közül, hajlongva kell begyűjteni az illatos virágfüzéreket, és persze közben a kék égen, vihog a nap a felhők után.
Én, mivel pont nem bozótoshoz öltöztem, egy gondozóval és nyolc fiatallal a házban maradtam. Fejlesztő órát tartottunk a színes, számlapos Solo-kártyával, először Zolcsinak, majd harmadik Balázsnak kibiceltem. Számra- számot, vagy színre-színt, zajlott a barátságos parti.
Egyszer csak Olívia is megérkezett kedvenc macskás pólómban. „When you risk it for a biscuit” felirattal, két kutya fog közre egy macskát, ami karmaival védi a kekszét, így nem biztos, hogy érdemes kockáztatni. Mikor Mónika meglátta, rögtön rávágta: „Olívia! Sicc ki!”
Amikor levendulaszedőink megérkeztek, Zolcsi 5 nap szabit kért, azzal, hogy majd csak kedden jön „dógozóba”.
Nem volt elég a fáradtságos munka, még palackozni is mentek a fiatalok. A környék lakói már évek óta gyűjtik és keddenként kirakják a kerítésre, zsákban, szatyorban a műanyag palackokat, ezzel is segítik a szelektív hulladékgyűjtést, amit a fiatalok boldogan végeznek.
Attila, örömmel mutatta az ujját, amit az előző nap bekötöttem, hogy „Andi, nézd, már szinte nem is látszik a seb, csak egy kicsit. Köszi, hogy beragasztottad!”
Rolcsi, kis időre hazamehetett az édes otthonba, de aztán Szent Laci ismét visszavárta néhány kezelés erejéig. Mielőbbi gyógyulást kívánok kedvenc Micimnek! Sokszor gondolok rá!
Ágika, természetesen direkt miattam a papagájos pólót vette fel, teljesen el voltam ámulva az őserdei rózsaszín kakaduktól! Ő, egyébként csodaszépen hímez egy terítőt, ajándék lesz az édesanyjának.
Mielőtt elfelejteném, papagájok díszlenek a térelválasztón is, kis, apró négyzetekből kirakva, a lápban álldogáló, békázó gólyák és az Indiából érkezett elefántok között.
A zeneteremben, a violinkulcs és basszusok között, öklömnyi, harsogóan piros cseresznyék lógnak alá a plafonról.
„Édes Jézus, ide hallgass, éhes vagyok, mint a farkas!”
Ebédnél, harmadik Balázs, már a májgaluska leves hallatára felkiáltott, hogy: „Miért nem mákos tészta van?” Majd miután mindenki jól lakott. „Úgy jól laktam, mint a duda, hála neked egek ura!” – hangzott a röpte ima.
Mónika erősen vakarta a karját, mondta, hogy megcsípte valami, mivel nem láttuk pontosan mi lehet az, elszáguldottam nagyítóért. Rohanás közben Laczkóval találkoztam. Megkérdeztem: „Mi újság hercegem?” – „Drága Andrea, egyetlen hercegnőm, köszönöm szépen jól vagyok, különösen, ha téged láthatlak!”- közölte mosolyogva. Majdnem elolvadtam, de mivel Mónika felé vágtattam a nagyítóval, így nem tudtam, ezért most olvadok tintaként a papíron.
Aztán Szabina kérdezte meg: „Hol voltál a hétvégén?”
– „Szabadbattyánban.”
– „És mit csináltál ott?”
– „Főzőcskéztem, napoztam, olvastam, tanultam.”
–„De jó neked, hogy Battyánban lakik az anyukád!”
–„Jó bizony!”- feleltem.
– „Milyen jó, hogy most ide jöttél, karaoke lesz, jó buli lesz!” – tette még hozzá kedvesen.
Első János a Patakit lepipálva énekelte, hogy: „Győzni fogunk! Győzni fogunk!” Harmadik Balázs is a hangszálai közé csapott, Karda Bea, Csodálatos férfiak című számával. Aztán az akácfa is lehullatta levelét, és a Oneway ticket is elhangzott, Mónika legkedvence. Mivel ritkán vagyok ott karaoken, de most a levendula szüret miatt egyedül lett volna a munkatársam, ezért én is részt vehettem rajta, s a tiszteletemre az egyik kedvencemet is elénekeltük, a Legnagyobb hőst. „Én a királynőd, s te a királyom!” – harsogtuk együtt a refrént. Aztán Lidi nénit is elküldtük a vásárba, így együtt roptuk még a kerekesszékben ülők karját is ide-oda lóbáltuk, hogy ők se maradjanak ki a vigalomból. Befejezésül meghallgattuk, azt a dalt, amit Koncz Zsuzsa és Cipő közösen énekelt a csodálatos világról. „Csodálatos világ! Semmit se hall, semmit se lát!”
Csütörtökön ismét solozni hívtak, hogy legyek ott a fiatalokkal mivel a többiek a levendulát csokorba kötve aggatták a tornác fagerendái alá kifeszített hálóra. Olyan szép, ahogy lóg alá a lila virágtenger.
Kérsz egy fotót?
Ott tartottam, hogy zsugaparti volt, amit Lalu, több alkalommal, nagy előnnyel nyert. Igazi pókerjátékos! Lalutól kedden megkérdeztem, hogy: „Lalu, nagyon tetszik a blúzod, kölcsön kérhetem, ha lefogyok?” – „Igen, Andi.” – felelte a tőle megszokott kedvességgel. Aztán csütörtökön a virágos nadrágjára kezdett fájni a huncut fogam, azt is el akartam kérni, de arra már azt válaszolta, hogy: „Jó, majd meggondolom!”
Miután kétszer is hívtam és megdicsértem Zsófi karkötőit, ő is bekapcsolódott a játékba, na, akkor meg ő vert porrá minket.
Endre, kártyázás helyett, kicsit arrébb, egy cicás puzzle-t rakosgatott csendesen. Néha megkérdeztem, hogy alakul-e már a macska.
Egyszer csak Gergő jelent meg az ajtóban, mindenkinek külön köszönve integetett, mert jöttek érte. Mosolyogva távozott.
Attila, ugyan jól elfáradt a levendulásban és a palackgyűjtésben, mégis csatlakozott egy idő után a solóhoz, de előtte még elmesélte, hogy: „Képzeld Andi, milyen huncut volt Laci bácsi a levendulaszedés után, hogy felvidítson bennünket, mert nagyon fáradtak voltunk, befeküdt az autó csomagtartójába!” Néhány perccel később Laci is bevallotta, hogy milyen kompromittáló képek készültek a fent említett esetről.
Gondolhatod, hogy kacagtunk!
Manó kedden így búcsúzott tőlem: „Andi, tudod, hogy nagyon szeretlek?” – választ nem is várva folytatta: „És megvan az orrod!” – mutatóujjával kissé megnyomta az orrom – „És meg van a szemüveged, megvan a hajad is!” Lacinak, persze közbe kellett avatkoznia, pedig nagyon élveztem a felsorolást, áhítattal mosolyogtam két kedves, Manó szempárba. „Ne már Manókám, most felveszed a teljes leltárt, akkor holnap estére sem végzünk, anyukád meg vár, mentek a buszra!” – kuncogott hozzá, közben kissé sárgulni látszott.
Nos, a szeretetet befogadni se egyszerű, főleg ha nem morzsánként hintik beléd, hanem szívlapáttal adják!
Előző morzsámban feltett kérdésre, egy helyes megfejtés érkezett, a nyertes második János Anyukája. Ezúton is gratulálok!
Morzsaképzés indul, érdeklődőket szeretettel várunk!

Szabadbattyán, 2017.06.17.