Szeretet morzsák 15.

Szeretet morzsák 15.
Hol volt, hol nem volt egy fehér ház, népi hímekkel a homlokán. A tornác fagerendáiról izgatottan csüngtek alá a levendula virágai letűnt tavaszok boldog fuvallatát idézve a kegyes száradás felé. Lila buksijukból nagyanyáink szekrény szaga áradt. Mélyet szippantottam a tarkán lila illatból, közben arra gondoltam: “Na, Andi már megint hagytad magad elvarázsolni!”
Reggel, amikor benyitottam a kertkapun, ami immár rőtebb barna színt kapott, feltűnt, hogy Jenő buggyos fekete csizmáját nadrágszárába rejtette és Sári néni se szorongatja oly nagyon azt a ridikült.
A hosszú folyosón keskeny kis öltöző szekrénykék sorakoznak szőkés-fás színben, szorosan egymás mellett. A minap az egyikben nyakon csíptük Lacival a házi manót. Laci, odaillőn, de jól megmondta neki a magáét. Az még rendben van, hogy arrébb gurgat egy-két tollat, papírok alá rejti a radírt, egyik asztalról a másikra repíti a vonalzót, de az, hogy már a fiatalok szekrényében matasson rejtenivaló után, na azt jól kikérte magának. Ő, nagyon jó lesz, fogadkozott a házi manó, sőt még megbízási szerződést is aláír, ha mi pontokba szedjük – holmi apró rejtésekről, borstörésekről szóló – feladatait, csak maradhasson, kezeit összetéve könyörgött. Laci, mint mindig, most az egyszer is megbocsátott neki, de ha nem jól viselkedik, akkor veheti a vándorbotját és a kockás utazótáskáját és fel is út, le is út, ennél jobb házat akkor se talál.
Miután mindenkinek igyekeztem köszönni útban az iroda felé, Gábor megkérdezte: “És hogy vagytok otthon?”, aztán Gergővel találkoztam, akinek megdicsértem a zöld pólóját, a vállán kissé megcirógattam. Hiába, én már csak ilyen cirógatós vagyok!
Na, told ide a lelkedet jó!?
A Kösz programon most már idén is túl vagyunk. Az akadályverseny is bravúrosan zárult, Gánton, egy csinoska faluban, mindenki megkapta az aranyérmét. A nagy meleg ellenére, mindenki teljesítette, amit lehetett.
Még azon a héten, csütörtökön a fiatalok a ciszteres diákokkal együtt meséket adtak elő, így a didergő királyt, akit Tibi alakított, fázósan tördelte a kezeit és reszketett a gepárd mintás palást alatt, Sün Janit, első János formálta meg, akit mindig a küszöbre túrtak a testvérei, a fuldokló pipét Szabina játszotta, és a híres kőlevest is elkészítette az egyik csoport.
Egyik nap Ágika üdvözölt, lelkesen kísért az irodáig, közben megállapítottuk, hogy összeöltöztünk, neki a nadrágja, nekem a pólóm volt barack.
Miközben a számlákat foglaltam táblázatba, Laci szólt, hogy megérkezett Tamás atya, mise lesz, menjek. “Gondolod, hogy az még segít rajtam?” – kérdeztem frivolan vigyorogva. – “Biztosan!” – válaszolta és mosolygott.
Miközben helyet foglaltam, szemben Ilust vettem észre, mosolyogva üdvözölt egy színes, macskás pólóban. Mosolyára válaszul kezeimmel szívet rajzoltam magam elé.
Tamás atya épp a fehér miseruhát készült felvenni, amikor Gábor egy kedves ajánlattal állt elő: “Tamás atya, ha szükséges, szívesen kivasalom a köpenyed! Csak szóljál, ha gyűrött lesz!” – “Köszönöm szépen!” – válaszolta atyánk, hangjából ki lehetett hallani belső könnycseppjei csillogását.
Aztán kezdésnek elénekeltük a “Szentlélek, úgy kérünk szállj le ránk!” ifjúsági dalt és Manóka úgy meghatódott, azt mondta: “Megakasztottad a szívemet, kicsit kijöttek a könnyeim!”
Tamás atya elmesélte, hogy mostanában sajnos heti 5-6 temetés jut rá, amolyan “munkaköri ártalom”, kicsit szomorú emiatt, erre Terka nagyon bölcsen megszólalt: “Betegen halunk meg, de egészségesen támadunk fel!”
Mise után, a mi atyánk azt mondta, hogy: “Olyan jó itt közöttetek, hogy nincs is kedvem haza menni!” – “Ha meg tudod mondani, hogy hol és hogyan tudunk feltölteni, akkor legközelebb gyors töltéssel feltöltünk!” – ajánlottam neki búcsúzóul. – “Jó, majd ha meg tudom, akkor majd szólok!” – felelte, szinte hallottam, hogy belül csilingelve peregnek az öröm könnyei.
Nahát, ezt most nem azért írtam, hogy ríjjál mán!
Egy másik napon történt, hogy benéztem – egy parányi, de pont a méret – pénzügyekre fenntartott szekrénykébe, amit ott láttam! Hallod! A két, érkező számlákra váró, az oldalán már kissé felhasadt boríték oly lágyan simult a későbbiekben befizetendő áramszámlához, hogy hirtelen meg is kérdeztem: “Nincs is számla?” – “Most, nincs!” – válaszolta Laci és még hozzáfűzte: “Most egyébként is kevesebben vagyunk a szabadságolások miatt. Menj a fiatalokhoz!” Gondolhatod, Morzsa csipegető, nem kellett még egyszer mondania, azonnal repültem is!
Megint karaoke volt, mikor beléptem Zsófi oly kedvesen énekelte az Árva fiút. Amikor észrevettek, széles mosolyomra, széles mosolyok voltak a válaszok. A dalolásba is bekapcsolódtam és a végén tapsoltam, amikor kissé meghajolt. Márió, “Sokáig voltam távol” olaszból átírt dalára igyekeztem mindenkit megtáncoltatni. Több pörgős szám is elhangzott. Patakokban úszva fürödtünk a verítéktől, mire minden kívánság teljesült, de megérte.
Tánc alatt Laczkónak a zene ütemére lóbáltam a karjait, közben megkérdeztem: “Hogy vagy ma hercegem?” – “Köszönöm jól, arany Andim! Most már tudom, hogy neked is olyan szerte-széjjelszárnyaló fantáziád van, mint nekem.” – biztosított róla. Jobb is, hogy jóvátette egy évvel korábbi botlását miszerint azt állította rólam – akkor még ismeretlenül – teljességgel kizárt, hogy olyan képzelőerőm legyen, mint neki. Ezek szerint most bizonyítottam és ő kedvesen el is ismerte.
Megkérdezte, hogy: “Megtaláltad már a hercegedet?” – s amikor nemmel válaszoltam, bíztatón hozzáfűzte “Aki jó, az mindenki megkapja a hercegét vagy a hercegnőjét!”
“Réka csak nem csillagokat rajzolsz?” – kérdeztem. “De igen!” – felelte boldogan. – “Tudod, hány csillag van az égen?” – faggattam tovább. “Nem tudom!” – válaszolta. – “Azt még a tudósok se tudják!” – replikáztam és nevettünk.
Egyébként nagyon örül, ha Rékucinak szólítom, hát ez is kiderült, korábban nem is tudtam, egyszer csak mégis ez jött ki a torkomon. Ezen felbuzdulva nyomban ment is, hogy előhozza és megmutassa az új bérlet tokot, amit előző nap kapott, piros-fehér-zöld, nagyon szép és hasznos, sok kártya elfér benne.
Ebéd után gyűjtöttem be a főzelékes tányérokat. “Maga is végzett Ilus?” – erre nagy kuncogás volt a válasz, két korty víz között.
Lonci ebédnél nem kért repetát, határozottan kijelentette, hogy: “Klárika miatt vigyázni kell a vonalaimra!”
Gondolhatod, ilyenkor csak úgy buggyannak ki belőlem a hahota gombócok.
Lalu örömmel mutatta ujjacskáját, ami meggyógyult, én pedig tágra nyílt szemekkel csodáltam meg újabb, virágos, törökösen-buggyos rövidnadrágját. Hirtelen el is képzeltem, hogy milyen csodás, virágos nadrág készletei lehetnek otthon, amiket majd egyszer kölcsönkérhetek.
Aztán Manó kezei közé fogta jobb kezem, jó alaposan szemrevételezte, majd megállapította, hogy: “A kisujjad is megvan, meg a nagy is!” A többi nem is érdekelte. Majd megkérdezte, hogy vagyok, és amikor azt válaszoltam, hogy: “Köszönöm, jól!” – akkor kérdéssel felelt: “És a hajad is jól van?” – Én pedig mosolyogtam.
Olívia egyik nap egy napszemüveges, kendős, nőcis pólóban jött, amolyan filmsztárosban, aztán csütörtökön meg egy cukorfalat kutyus volt a felsőjén, csillogó piros masnival a fülei között. Magától értetődő, hogy az ilyen cuccokat meg kell dicsérni, bárki hordja, kedves, bohókás jó ízlésre vall. Pláne, ha a válasz: “Andi, tudod, hogy imádlak! Azért imádlak, mert te még nem bántottál!” – “Miért is bántanálak? Tudod, Olívia, amikor engem bántottak, az nekem nagyon rossz érzés volt, ha én bántanék valakit, akkor az neki fájna nagyon!” – “Így van!” – mondta, ebben is egyetértettünk.
Csütörtökön a gyöngyös terembe lépve megállapíthattam, hogy: “Ma két napunk is van!” Az egyik Lonci volt vidám napsugár-sárga pólójában, a másik pedig Niki a szintén sárga felsőjében. Amikor Niki csillogó szandiját is szóvá tettem: “Egy napsugárnak ragyognia kell!” Ő is mindig nagyon csinos, ezért sok hódolója van. Lonci be is vallotta, hogy: “Mi Nikivel együtt megyünk a Sztárban sztárba!”
“A lányokat mindig szédítik a fiúk!” – jegyezte meg Attila. – “Nahát, engem még sosem szédítettek!” – kacagtam. – “Nem baj, majd mostantól fognak!” – fűzte még hozzá, Ati. – Még inkább kacagtam!
“Na, kizavartam a legyet!” – hallatszott Lonci mennydörgése az előtérből. – “Köszi!” – mondta Niki. – “Ha ilyen szépen kérsz Klárika, akkor nem tudok ellenállni!” – udvarolta Loncida.
Júniusban a fejlesztő foglalkoztatás is elindult. Bizony munkáért díjat kapnak a fiatalok. Kerítésfestés, templomkert takarítás, rakodás, pakolás, borítékolás, no meg a “kettelés”, az etikett szerint.
Hogy? Te nem hallottál még ilyenről? Kettelés, mi az, hogy kettelés? Ezt csak úgy én találtam ki, egyébként Niki tanított be engem: “Percre pontosan kell csinálni!” – mondta.
Ugyanis egy huncut szerdán, amikor túl voltam a pék süti csomagoláson és minden megjelent hajléktalan megkapta és szívélyesen megköszönte a kis csomagját – egy úr még két verset is mondott vigyáz állásban – akkor határozottan kijelentettem, hogy megyek a Kristófba segéderőnek.
A fiatalok meglepődtek érkezésemen, de nagyon örültek nekem.
Csütörtökön, miután szemre méltattam a meghasadt borítékokat, ismét konstatálhattam, hogy üresen kongnak. Már mentem is és bejelentettem, hogy: “Jöttem kettelni!”
Kíváncsi vagy már, mit takar?
Etikettet ragasztani egy szaggatott vonallal körbehatárolt négyzetkébe. Piti tízezer darabot hoztak!
Igazán ügyes és bátor segítőim voltak, akik adogatták nekem a címkéket, hogy gyorsabban haladjunk. Ágika, Zsolti, Lalu, Olívia, majd Attila tartotta nekem a matricás lapot. Mint minden nap, ekkor is szóba került Rolcsi, nagyon szorítunk, hogy gyorsan meggyógyuljon! Egyébként ő sem unatkozik, gyöngyből karkötőket fűz és albavolános buszokat színez. Szeretettel gondolunk rá!
“Atis, ha elfáradt a kezed, nyugodtan pihenhetsz egy kicsit!” – mondtam. Erre Ati, azt válaszolta, hogy: “Már nemcsak a kezem, szerintem már a papír is elfáradt!” – mondta somolyogva – és válaszul valahonnan mélyről tört elő belőlem egy hangos kacaj.
Délelőtt Zolcsi vigyázott rám, amíg a többiek sétáltak, közben ő is megérkezett. Mondta, hogy kér majd tíz nap szabit. Miután Laci kikísérte a vendégeket, aláírt Zolcsinak 5 napot, erre megszólalt a huncut, hogy 4 is elég lett volna.
A morzsaképzésre ez idáig 1 fő jelentkezett és nyert felvételt.
Klári barátnőm már egy alkalommal részt is vett az oktatáson. Elmondása szerint, nagyon jól érezte magát és máskor is szívesen jön!
Képzések folyamatosan indulnak!
Bátor jelentkezők előnyben!
Sütit és gyümölcsöt lehet hozni, de nem muszáj, nélkülük is beengedünk!
Csodás nyarat!

Szabadbattyán, 2017.07.08