Szeretet morzsák 16.

Szeretet morzsák 16.

A nyár letűnt, a forró napok már rég elültek. Napközben néha-néha még simogat a napsugár, de már reggelente kérkedve csipkelődik az ősz, hűvösével. Kis időre az esők is megérkeztek meleg párát lehelve ki magukból. A fák már hullajtják színes lombruháikat. Milyen fura, hogy a természet, a hideg, a tél felé közeledve vetkezik!
A Kristófbeli Jenő és Sára is közelebb húzódtak az ajtónyíláshoz és szorosabban ülnek egymás mellett a kispadon, mint korábban eddig.
Bent a házban még jócskán ugrándoznak és vidáman kuruttyolnak a békák. Kedvenc, mosolygós, combos békám is még ott brekekézik a gólyákkal szemközti falon. Milyen szerencséje van, hogy azok is oda vannak ragasztva! Valaki a nyár derekán megkérdezett: “Ha annyira tetszik! Miért nem csókolod meg? Hátha kiugrik belőle a szőke herceg!”
– “Szőke?” – kérdeztem. “Még ha barna, esetleg!” – ugrattam, de rég nem hiszek már a rózsaszínű tündérmesékben! Csak a csodákban, azokban, igen, korábban is írtam, a csoda, maga a szeretet!
Például, amikor megjelenek a Kristófban, előttem hű táskahordozómmal és sok-sok kedvesen ragyogó arccal, őszintén szeretetteljes tekintettel találkozom. Reni és Niki azonnal kérdezik: “Hogy van anyukád?”
– “Köszönöm! Sajnos, most beteg.”
Jobbulást kívánnak és puszit küldenek.
– “Ha hazamegyek átadom!” – fogadkozom.
Attila, mint talán emlékszel a kávékészítő, is puszival üdvözöl, jól megnőtt, de hozzám szívesen lehajol.
– “Szia, Andi! Hogy vagy?” – kérdezi örömteli mosollyal.
– “Köszönöm, meg vagyok!” – tódítom kissé lelkileg fáradtan.
Itt bármerre járok, rengeteg szeretetet kapok! Nehogy azt hidd, mivel rég írtam, hogy a nyáron nem kaptam morzsákat, csak sokan voltunk szabadságon és “valamiért” a tollam sem igazán akart fogni, pedig készültem, szép pipacsos, vaskos füzetkével, mielőtt betelne a mostani!
Még a nyáron történt az is, hogy vízért mentemben fél füllel hallottam amint Olívia tőle megszokott kedvességgel nyilatkozott: “Az Andival, én mindig szívesen foglalkozom!”
Pontosan, hogyan ‘foglalkozik’, miként értette és, hogy s mint a dolog, arra nem tért ki, de eme kijelentése is lágyan cirógatta meg lelkemet! Nem is firtattam, miért e nagybecsű szólam! Csak örültem!
Képzeld 3. Balázs is visszatért a vakációról, igen, jól tudod, az ebéd ellen tüntető, érdekes változáson esett át, most eszik rendesen, és nem sztrájkol. Nagy szó!
…
Rolcsi is küzd, mint anyukám a kórral, buszokat színez, tarka karkötőket készít, ott fent Szent Laciban.
Valami fura volt Iluson, kérdeztem is.
– “Lecserélted a macskát bagolyra?”
Szerintem sosem találnád ki, ki kontrázott! Hát, persze, hogy Mónika: “Bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű!”
Kedves morzsaropogtató! Te kibírnád kacagás nélkül?
Úgy rémlik, hogy egy forró nyári napon, asszem valami fehér göncöt szedtem ki a szekrényből, mert Robi, ahogy betoppantam, széles vigyorával rögtön arcul csapott, s még azt is szavakba öntötte, hogy: “Andi, te úgy nézel ki, mint egy fehérvári, fehér angyal!”, s, hogy a jelenlévő “Főnök!” se maradjon ki a szórásból: “A Laci, pedig egy jóravaló, maroshegyi, úriember!”
Amikor hétvégén anyukámnak ecseteltem az esetet, hozzáfűzte, hogy: “Leányom, te úgy nézel ki, mint akit Battyánból szalajtottak!”
Most kicsit így visszagondolva, eltűnődöm, s ahogy felfelé nézek!
Ó egek, glóliám! Hol vagy?
Aztán, hogy folytassam az előző cérnám, a jó ég tudja, még ugyanaz nap, Olívia szerint meg “áldott, jó, tündér” lettem!
Kérdeztem már? Glólia, hoool vagy?
Úgy nevettem, fogtam a hasam, mikor Mónika bejelentette nyár elején, hogy: “Most két hétig nem jövök. Egy hétig leszek üdülni, utána meg kipihenem az üdülést!”
Csoda, hogy ennyi kacagástól hízok?
– “Manóság, mi újság?” – kérdeztem.
– “Olyan jó, segítőkész vagyok ma!”
– “Te mindig Manókám!” – helyeseltem.
Szandi! Hiányzol! Sokszor eszembe jutsz!
Mintha éreztem volna a választ!
“Most rögtön megmondalak az anyukámnak!” – hangzott.
“Tessék?” – értetlenkedtem.
“Nekem itt van dolgom, neked, meg ott!”- hangzott valahonnan a feddő dorgálás.
Zolcsikám annyi szabit kap, Ti értitek ezt? Na, kedden én is lehet kérek még két hetet!
Egyik kedden, amikor már a hőguta kerülgetett bennünket, Zolcsi fagyival lepett meg, csak nekem készítette. Papírtölcsér szépen hajtogatva, a gombócok, pedig szám szerint három, hivatalos nevén, kozmetikai vattakorong, szép színesre mázolva. Meg is kérdeztem!
– “Aztán Zolcsikám, milyen ízű fagyit hoztál?”
– “Citromosat, vaníliát, meg banánosat!”
Hmm! Már a gondolat is nagyon jól esett, hisz igazit nem is ehetek!
Na, de ki látta a házi manót?
A legutóbb, a szép, új kerítésen ugrándozott.

Szabadbattyán, 2017.09.17.