Szeretet morzsák 19-20.

Szeretet morzsák 19-20.

Melyben mosolyra görbül a szíved és gördül tovább a maga útján, de kicsit ki is facsarom! Bár második munka morzsának is nevezhetném! No, majd meglátod! Döntsd el belátásod szerént!
Mint minden nap, a mai is egy mosollyal kezdődött, mint amikor a Kristófba megyek, akkor már ébredéskor felfelé görbül a szám és a várakozás örömével arra gondolok, hogy mennyi-mennyi morzsát adhatok és kaphatok aznap. Most így képzeletbeli tollam hegyezve és a morzsálást megrágva is kajánul vigyorgok.

Gyere, most lépjünk be együtt a Kristóf Házba! Kérlek, engedd, hogy körbevezessenek kedvenc fiataljaim! Manó már a bejáratnál karon fog és nem ereszt, amíg el nem mondja, hogy: „Édes egyetlenem!” – Ki az? – kérdezem. „Itt mindenki! Boldog vagyok, hogy itt lehetek köztetek!” Manó, áruld már el nekem, hogy milyen manó vagy te, erdei vagy házi manó? – teszem fel neki a már régóta foglalkoztató kérdést. Kis elgondolkodás után rá is vágja a választ: – „Kristóf házi Manó!”

Jöjj csak olvasó, menjünk tovább! Bátran, nézz körül! A SZERETET, most Rád vár!
A márciusi meglepetés hó is elolvadt, a havas dekorációt is felváltották a tavaszi virágok, a madárkák is ott csicseregnek az ajtókon, ablakokon, még a plafon alól is szórják szerte trillájukat. A nyulak is százával kezdtek el beköltözni, eleinte óvatosan néztek be a tanösvény felől, a kerítés mögül, hogy vajon jöhetnek-e. Na, de kérem, a Kristófban mindenki szívesen látott, ha vendég, meg pláne!

Egyik napon – bocs, nem tudom már, hogy kedd volt-e, vagy az csütörtök, annyi minden történt, csak úgy folynak a napok – Laczkó ebéd előtt a leghatározottabban kijelentette, hogy:
– „Búcsút mondtam általam elképzelt, minden kívánságomat teljesítő, gyönyörűséges hercegnőmnek!”
– Miért, Laczkó? – kérdeztem kíváncsian.
– „Mert időnként romantikus bonyodalmakat okozott, én meg már úgy gondolom, hogy túl öreg vagyok a romantikus bonyodalmakhoz!”

Nos, igen, van két nap a héten, amikor mindenki tudja, hogy biztosan ott vagyok-e, mert akkor mást se lehet hallani, csak azt, hogy én, milyen hangosan kacagok! Elismerem! Tehetek mást? Ki bírná megállni? A kacagás, meg hál’ Istennek, ragadós!

A tavalyi évhez hasonlóan, idén is megrendezésre került a Neked Munka Nekem Álom program, melyben az ilyen-olyan megváltozott munkaképességű emberek kipróbálhatnak egy-egy , számukra álom munkát, az álom munkahelyen. Ennek nagyon örültem, mert ez is egy színes program, ahol a fiatalok jól érezhetik magukat, és nem utolsó sorban társadalmi érzékenyítő hatása is van. Főként annak örültem, amikor egy reggel Laci azt kérdezte, hogy volna-e kedvem ahhoz, hogy én vegyem fel a programhoz szükséges első interjúkat a jelentkező fiatalokkal és regisztráljam őket a megadott honlapon. Naná, ez nem kérdés! Hogy a manóba ne! Örömmel! Szívesen! – válaszoltam, fénymásoltam a kérdőíveket és egyesével, szép sorjában hívtam az új irodába a fiatalokat az üdítő csevejre.

Ágica – virágboltba, csokrokat kötni, első Balázs – cukrászdába, sütit készíteni, Ilus – óvodába, csodás hangján énekelni a gyerekeknek és játszani velük, Krisztike – virágboltba, asztali díszt készíteni, Mónika – varrodába, piros blúzt varrni, Reni – kozmetikába sminkelni, Robi – a buszösszeszerelő műhelybe javítgatni, Terka – a könyvtárba, Tibike, a dzsigoló – autókereskedésbe, Zsófi, pedig – a Városgondnokságra, virágokat ültetni vágyott. Aztán Gergőt is fűztük a gondozójával, hátha valamit szeretne kipróbálni, de azt válaszolta, legalábbis, ahogy mi értettük, hogy: „Töszi szépen, nem!” Édes, szíve! Ő, a maga részéről nagyon jól érzi magát a Kristóf házban, nem vágyik máshová, mert azt hiszi, hogy akkor ott is kell maradni, erről sehogy sem tudtuk eddig lebeszélni!

Most picit dicsekszem! Mivel úgy szól a program, hogy minden fiatal mellé kell egy kísérő, volt szerencsém Ágika mellé csapódni, és látni, ahogy a két keze között virág csodák születnek, a tojásfát is ő díszítette és a mécseseknek is ő adta meg az árcédulát. Ágica annyira ügyes volt, hogy mindjárt rendeltem is egy csokrot nála az anyukámnak!
Balázs, linzerkarikát gyúrt, szaggatott, sütött, töltött lekvárral és csokizott, a csokizásról érdekes kép is született, mert ami utána történt, na, hát igen megnyalta mind az öt ujját, nos, a képes beszámolókor kicsit irigykedtünk is rá!
Ilusról videó is készült, ahogy édesen énekel a gyerekeknek és örömmel játszik velük. Nagyon jól érezte magát az aprónép között.
Krisztike álom munkahelye, hogy is mondjam finoman, nem sikerült túl jól, a fogadó munkáltató, nem gondolta komolyan vagy ki tudja, négy órán keresztül csak drótokat vagdoshatott a hideg raktárban, de aztán a Kristófban az egyik gondozó pártfogásába vette, és készíttetett vele egy csodálatos asztali díszt, tujából, barkából, amiket aztán színes tojásokkal is feldíszítettek. Csodás lett, mondhatom. Még el is sírtuk magunkat, az örömtől.
Mónika az első interjún, arcán mérhetetlen örömmel, bele kiáltotta az általam odaképzelt mikrofonba, hogy: „Van munkám!” A varrodai esete, hogy s mint zajlott nem tudom pontosan, azt mondta, hogy kezdésnek az igazgató fogadta, nagyon meleg volt, és mivel a cég szalagban, öltönyöket készít az olasz piacra, így a piros blúzból, lila nyúl lett pelenkaöltéssel varrva.
Reni, nagyon szépen sminkelt, tanúsíthatom, láttam a kísérő csinos make up-ját, a két kék szememmel.
Na, Robi azt megfogta a Buszisten lábát, ha van olyan! Egyébként, Szent Kristóf, az utazók védőszentje. Robi, a néhai Alba Volán utódjánál volt buszokat szerelni. Kereket cserélt, olaj- és fagyálló szintet vizsgált, túráztatta a busz kerekét. A szerelések közepette folyton interjúkat adott, hol a helyi tévé, hol a Duna Tv stábjának, illetve a katolikus rádió riporterének. Már írtam, hogy rengeteget buszozik, és kívülről tudja a helyi buszok menetrendjét. Kapott örökbe egy öltözet szerelő ruhát a cég logójával, egy busz táblát a következő felirattal. „Székesfehérvár – helyi járat – M. Róbert járata” Szerelés után, végig száguldott vele a busz a városon keresztül, az általa megválasztott útvonalon és a program után, a helyi igazgató meghívta ebédelni az egyik neves, helyi étterembe. Szóval, tényleg, kérem, no!
Terka, a könyvtárban az irodában kapott egy asztalt, ahol a gyakorlatát teljesíthette, könyveket vett kartotékba. Mondták, neki, ha fáradt közben pihenhet is, de azt válaszolta: „Ha munka van, akkor munka van! Akkor azt kell csinálni, ami a feladat!” Mosolygott a beszámolója alatt, biztosan ő is jól érezte magát az álom munkahelyén.
Tibike, a tódító, hódító, a női szívek simogatója, autókerekedésben töltötte a maga négy óráját. Az a hír járta már aznap, hogy minden autót meg akart venni, sőt még Laci bácsinak is akart volna venni egyet, de fent nevezett személy, ezt a drága ajándékot kedvesen, szelíden vissza is utasította volna, ha jelen lett volna a szóban forgó esetnél.
Zsófi, virágokat ültetni vágyott, amit a hideg idő jól keresztül is húzott. Mielőtt a kis munkagépekbe beülhetett volna, gyors munkavédelmi oktatásban részesült, amit aláírással is igazolnia kellett, volt ott kis traktor, hótoló-fűnyíró, lombfújó, fűkasza, szép rendben sorakozva a Városgondnokság udvarán és raktáraiban. Egy kicsit megvillogtathatta a gereblyézési tudományát, az egyik temetőkertben, majd a város összes körforgalmát megmutatták neki és sokat meséltek a város parkjainak virágozási terveiről.

A képes beszámoló során, a jövőt illetően, a következő álom munkák fogalmazódtak meg a fiatalokban: Első János a színházba vágyik kellékesnek a kellékraktárba, de titkon a színpadon is kipróbálná magát vers- vagy mesemondásban. Igazi átéléssel adná elő, ezt igazolhatom. István, pénztáros szeretne lenni. Virág, egy kertészetben virágokat gondozna. Zsolti, a mentőkkel szeretne tölteni egy napot. Nem egy egyszerű kívánság. Niki, bölcsődébe vagy óvodába kívánkozik. Lonci, egyik nap útközben a Kristóf Ház felé, elmondta, hogy legközelebb a tűzoltóság vagy a rendőrség szóvivője lesz. Ha engem kérdezel, ő már egy igazi médiasztár.

A fenti mese mind-mind egy-egy rövidke, egynapos programról szól, de hát megnyertük ismét a fejlesztő foglalkoztatási pályázatot és idén már 15 főt tudunk hivatalosan, járulékfizetősen foglalkoztatni a tavalyi hat helyett. Télen havat lapátolnak a ház körül, a templomkertben, a járdákon, minden kedden palackot gyűjtenek a környék lakói között, a múltkor kilencszáz kiló műanyagot adtak le a hulladék udvarban. A múlt hétfőn volt a Kristóf ház megnyitójának nyolcadik évfordulója, délelőtt színes ünnepséget rendeztek e neves alkalomból, délután pedig a héttonnányi adományt pakolták le a Karitászban a kamionról. Egy mezőgazdasági gépekkel foglalkozó cég számára borítékolnak és etiketteznek időnként, több mint tízezer katalógust. Rengeteget dolgoznak négy óra alatt és nagyon szorgalmasan, mint a güzü, gyűjtik a keresetüket ki erre, ki arra spórol, többen a szüleiknek adják, hogy besegítsenek a havi kiadásokba.

Zoli pulóvert nézett ki magának, más pólót, kabátot akar venni a keresetéből. Gábor, tudod, az „aranyérmes”, eddigi keresetét nadrágra, zoknira, cipőre költötte. Nehezen álltam meg, hogy ne bőgjem el magam, amikor közölte, hogy: „Andi, gyere, nézd meg a cipőmet, most kaptam, vettem a saját keresetemből!” (Most a Te szívedet is kifacsarom Olvasó, csak úgy könyörtelenül! Na, ne csak én ríjak má’!) „Még sosem volt cipőm dobozból!” – folytatta Gábor, amibe belekezdett. S mutatta büszkén az új cipőt, amit csak ünnepnapokra szabad felvenni! Csak még hozzáteszem, hogy nemrég töltötte a 43. életévét és akkor meg azt válaszolta egyik társa kérdésére: „Milyen tortát kapsz a szülinapodra?”, hogy „Nekem még sosem volt tortám!” No, más se kellett, kapott tortát a 43. szülinapjára, a csoporttársai, a fiúk készítették el neki, igazi szeretettel.
Remélem, volt a közeledben zsebkendő, mert nekem most le kellett tennem a tollat, még így visszagondolva is patakban folyik a sós lé a szememből.
Na, hogy most jól megríkattalak, kanyarodjon ismét felfelé az a szájsarka!

Közvetlenül ebéd után ünnepeljük mindig a név- vagy születésnaposokat, így Zoltán is sorra került. Az ünnepelt ilyenkor kiáll a többiekkel szemben, akik kifli kanyarban körbeveszik, választhat egy éneket, amit a tiszteletére elénekelnek és utána libasorban egyenként köszöntik fel, majd a sütemények következnek. Zoli nagyon elegánsan ingben, nyakkendővel kiállt oda középre és szót kért mielőtt elénekeltük volna a kedvencét. „Csak azt szeretném mondani, hogy tudom, ma nem csak nekem van a névnapom, hanem Nő Nap is van, és ez alkalomból szeretném nektek megköszönni lányok, hogy ti vagytok nekünk és boldog Nő Napot kívánok! Csak ennyit szerettem volna mondani!” Taps következett.
Egyébként Nő Napon Ati akart lenni az első köszöntőm, így is volt, alig akasztottam fel a kabátom, máris ott termett az iroda ajtóban és kedvesen mosolyogva felköszöntött, miközben kezembe nyomott egy doboz bon-bont. Szerénkedtem, hogy az is elég, ha csak mondja és ad két puszit, de akkor már szaladt is vissza, dolgozni.
Próbáld elképzelni, ahogy Tibike március 8-án áll a folyosón és az arra járó női személyeknek rózsát osztogat kedvesen. Én pont egy hamvas barackosat kaptam, peckesen is vittem hazafelé!
Majd ebéd után, mivel jó pár gondozó beteg és szabin is vannak, bemehettem zsugázni a fiatalokhoz. Közben második Balázs megkért, hogy pucoljam meg a narancsot, amit kapott. Megette, majd hozzám fordulva megszólalt: „Andi, köszi, hogy lemeztelenítetted a narancsot! Köszi, a pucér narancsot!” Nincs más! Kacagás! Tavasz közeleg, kérem, no!
Solo parti alatt Manó mindig félrevonul egy kis kanapéra újsággal és tollal a kezében. Egyszer csak oda szól: „Andi, paci a női név?” – ámulva kérdezek vissza: „Tessék?”- kis idő mire leesik, mit kérdezett: „Francia női név!”- „Hány betű?”- „Öt.” – feleli. Szerintem: „Leila.” – s Manó beírja, én meg tovább kacagok. Még hozzáteszi, hogy: „Milyen röhögcséges ez a rejtvény!”

Ebéd közben Ati szólít meg: „Andi, tudod mit kértem a nyuszitól?” – mivel épp leves közben vagyok, fejemmel nemet intek, így folytatja: „Horgászbotot kértem a nyuszitól! Remélem, meg is hozza! Tegnap még fel is porszívóztam!” „Biztosan, látja, hogy szorgalmasan dolgozol!” – válaszolom. Atissal még beszélgetünk a nap végén, valami leesik, sajna már nem emlékszem, hogy mi, aztán Ati megszólal: „Leesett a Pistike, nem bírta az iramot! Akart már száguldozni, csak a szárnyait nem tette még ki!” S együtt kacagunk! Aztán hirtelen megjelenik Manó és se szó, se beszéd elkapja a kezem és kezet csókol nekem. Ma se tudom, miért! Sosem részletezi, csak „támad könyörtelenül”!

Nap végén, a búcsúzáskor a folyosón, Manó még elkiáltja magát: „Kellemes Ünnepeket és Boldog Újévet!”
Így bocsájtunk haza Kedves Vendég!

No, ebből a sok mindenből, gondolhatod, hogy Lacinál egyszerre általában, egymás hátán, legalább három szálon fut a cselekmény. A’, híja, hogy „Drága, jó Lacusunk!”, mint egy kollégánk nevezte el vagy tízen éve, bele nem pistul, és akkor lesz belőle István, azt megint keresztelkedhet! Már sokszor mondtam neki, hogy biztosan van a Nagy Főnöknél interurbán segítsége! Lehet, hogy időnként megnyom egy piros gombot és így kapja töltést, a mérhetetlen energiát, vagy ő maga Mátyás király álruhában!
Laci, azért egy kérdésem még lenne! Jó lenne választ is kapni!
Milyen Szeretetgyár igazgatónak lenni, ott ahol sosem kell „szalagot” cserélni?

Boldog Húsvétot!

Szabadbattyán, 2018. március 30.
Sz