Az utazó 3.

Az utazó 3
Az öreg este megint kint lelte az utcán az utazót. Az ajtón kilépve duplán tekerte nyaka köré a színes, kötött sálat, hisz a hideg majd szétfeszítette a világot. Arcába fagyosan csillogó hópelyhek hullottak, így lépdelt a szinte kihalt téren. Karjaival magához szorított valamit, egy régi, kopott könyvet, az életét.
A könyvesboltba igyekezett, hogy visszavigye a könyvet, habár az öreg könyvárus az előző este világosan megmondta, hogy jól kell döntenie, nincs visszaváltás.
A dermesztő hidegben még a lehelete is reszketett. Mentében befagyott pocsolyákat kerülgetett. Gyorsabbra vette lépteit, hogy az által kicsit kimelegedjen, így hamar elért a tér másik végébe, ahol a görbe, göröngyös utca kezdődött. Ahogy lépdelt, az egyik ház ablakából gyertyafény szűrődött a horgolt, csipkefüggönyön át. Egy idős asszony ült az asztalnál a szoba közepén, és kezeit összetéve egy könyvből olvasott. Az utazó megtántorodott a fény látványától, és épphogy elkerült egy pocsolyát, szinte belelépett, furcsállta is, hogy be sincs fagyva, csak a széle volt jeges.
Mintha az alig fényben, a kövér, kifli holdvilágban látott volna benne valamit, lehajolt, hogy jobban szemügyre vegye. A jeges vízben egy szív darabkáinak rajzolata látszott. Már nyújtotta a kezét, hogy kiszedje a még menthető szilánkokat, úgy emlékezett, hogy otthon talán épp akad egy kis ragasztó, amikor félúton megállt a keze, meggondolta magát. Ráeszmélt, ha összeilleszti is a darabkákat, a sérülés nyomait akkor sem tüntetheti el. Meg egyébként is miért nyúlna más törött szívéért a jég közé, vizes lesz a keze.
Minden elveszett, nincs remény futott át az agyán, s felegyenesedett. Már folytatta volna útját, csak pár lépés vélte, s odaér, de a könyvesbolt nem volt sehol, mintha a föld nyelte volna el.
Ki tudja, holnap hol jelenik meg!
Jól figyelj! Lehet, hogy épp a te utadon!

Szabadbattyán, 2018. december 28.