Az utazó – Az angyal vizsga

Az utazó – Az angyal vizsga

Letelt immár a Földi gyakorlat, és megméretni kell!

Angyalkánk már előző nap elköszönt az utazótól és a mennybe ment, apró szobájában megpihent.  Másnap reggel szép napsütésre ébredt. Kibújt a pizsamájából és felvette a nappali ruháját, díszes vizsgázó ruhája nem volt, csak az az egyetlen egy, hétköznapra, ünnepnapra is mindig ugyanaz. Egyen angyal divat, de ezen senki nem rökönyödött meg soha a mennyben, ez volt az általánosan elfogadott viselet. A tanuló angyalok is fehér fénybe öltöztek meg a már végzettek is. Csak az arkangyaloknak volt arany, kék, zöld és más színű fényruhájuk aszerint, hogy melyik mire szakosodott a segítségnyújtásban, milyen területnek volt a fővédnök angyala.

A megadott időre a mennyei tanterem előtt megjelent. Több angyal is volt a folyosón, hozzá hasonló növendékek, akik kis csoportokban összeverődve tárgyalták a vizsga lehetséges menetét, volt, aki még előtte állt és volt, aki már végzett és boldogan mutatta a bizonyítványát a többieknek.

Parányi angyalkánk gondolta, hogy még egyszer végig megy a tételeken, s a folyosón fel, alá járkálva magában sorra vette az angyal törvényeket.

Az első, és legfontosabb: A Szeretet! Hát, ez könnyű! – mondta. Mindent és mindenkit, kivétel nélkül! Ez se nehéz!

A második: Meghallani Isten és az arkangyalok parancsát és engedelmeskedni, aszerint cselekedni.

A harmadik: Segítséget nyújtani késlekedés nélkül, akinek, amikor kell!

A negyedik: Minden helyzetben szakszerű segítség… – kezdte volna mondani, de meghallotta, hogy a háta mögött, épp róla beszélnek a társai.  

• Ez az az angyal, nahát, mégis, hogy gondolta, hogy egy emberrel leáll beszélgetni, panaszkodik, hogy neki mennyi a dolga, s kikotyog neki mindent, hogy mit és hogyan csinált.
• Meg anélkül, hogy segítséget hívott volna, megmentett egy öngyilkos jelöltet!
• Felelőtlen!
• Az!
• Hát, biztos, hogy nem megy át a vizsgán! Csoda, hogy egyáltalán ide hívták! – s hasonló efféléket mondtak, de angyalunk csak mosolygott magában.

A legfőbb parancsra gondolt.

A Jóisten csak tudja, mit miért tesz! Csak nem véletlen, hogy behívtak vizsgázni! – gondolta, bár hiányos szárnya picit megreszketett! Még mindig nem jött helyre a tolla, amióta egyedül életet mentett, így kicsit csorba, de hát ő most már ilyen.

Eljött az idő, nyílt az ajtó és behívták.

Mikor belépett a terembe hangosan köszönt, de csak lesütött szemmel ment a helyére az iskolapadba. Alig mert felnézni a bizottságra, s amikor végre felemelte apró fejecskéjét, látta, hogy ott ülnek szépen sorban, bal felől Rafael, Uriel, jobb felől Mihály és Gábriel, s középen Isten az elnök. S még Jézus is ott áll az ablaknál. Ezt valamiért jó jelnek vette.

Kedvesen üdvözölték.

Jól van angyalkám, akkor halljuk csak a törvényeket! Mik is, amik rád és az összes angyalra vonatkoznak itt a mennyben és a földkerekségen? – kérdezte a vizsgaelnök.

• Hááát! – először alig bírt megszólalni.
• Első a Szeretet, aztán mindig engedelmeskedni a feljebbvalóknak, ugye neked meg az arkangyaloknak, meg segíteni, akinek, amikor kell, és a segítségnyújtáskor arra kell törekedni, hogy szakszerűek legyünk, sohase ártsunk. Ahogy beszélt, egyre bátrabb lett a hangja, gondolta, tudja, mondja, aztán döntsön a Jóisten belátása szerint.
• Jól van angyalom! Látom tudod az elméletet! Most lássuk mit tettél a gyakorlatban!
• Isten, pont ez az, amiről beszélni akartam volna veled! – mordult fel Uriel, a hírvivő arkangyal. Felelőtlenül megmentett egy öngyilkos jelöltet, amikor jött a vonat! Hogy is engedhetnénk, hogy ilyen nyújtson hivatásosként segítséget!?
• Igaz, ez? – kérdezte Isten.
• Iiigen! – válaszolt a parányi angyal. Az úgy volt, hogy muszáj volt – folytatta – tudom, szólni kellett volna, és hívni más angyalokat is, de úgy éreztem nincs rá idő, azonnal cselekednem kell!
• Sikerült megmenteni? – faggatta tovább Isten. – mintha nem tudta volna!
• Igen! – felelt határozottan az angyal. Csak a szárnyaim kicsit… ööö! De nem bánom!
• Jól van! Tovább! Van még valami? Akar még kérdezni valaki valamit? – érdeklődött az elnök.

S Uriel tovább sorolta, angyalkánk fejére olvasta a vélt bűnöket.

• Szóba állt egy emberrel, megmutatta magát neki!
• Igaz ez angyalkám? – vonta finoman kérdőre Isten.
• Igen! Tudod, annyira fáradt voltam, eléggé húzós volt az a nap. Megláttam ott szegény utazót és megsajnáltam! Olyan magányos volt! S a legfőbb parancs a Szeretet!

Szabadbattyán, 2020.12.20